Az Evolúció ismét lépett egyet

Dátum: 2016. 03. 04.


Idén is megrendezésre került az Evolution konferencia, valamint a Keresőmarketing nap. A két napos rendezvényen ott voltunk, sőt, elő is adtunk, erről írnánk le most pár gondolatot.

Evolution 2016

Úgy általában van egy fontos jellemzője az Evolution-nek, illetve az év során hasonló ernyő alatt megrendezésre kerülő rendezvényeknek: a dara. Jellemzően 10-15 perces mini előadások sora pörög folyamatosan 4 teremben, mindenféle szünet, megállás nélkül. Ennek számos előnye és hátránya is van, én személy szerint inkább a hátrányát érzem:

  • sokszor azt érzem, hogy nagyon sok van még a témában, de az idő rövidsége miatt nem sikerül jól kibontani. Néha csak 5-10 perc kéne még és sajnos nem egyszer fordul elő, hogy ezt igénybe is veszik az előadók, amivel pont a következő előadás idejének felét rabolják el, könnyedén megborítva az „erőltetett menet” haladását
  • a 4 terem tematikája ugyan jól elkülönül, sokszor éreztem idén is azt, hogy jó lenne osztódni 2 vagy akár 3 felé, mert bizony vannak érdekes témák itt is, ott is
  • kávé, ebéd, pisi(, cigi) csak annak árán abszolválható, hogy kihagysz pár előadást

Fontos azonban kiemelni azt is, hogy

  • a rövid idő ellenére is vannak olyan előadók, akik nagyon is jó és érdekes preziket tesznek össze
  • borzasztóan sok ember fordul meg ott a két nap alatt, szinte lehetetlen nem belebotlani egy ismerősbe (innen is elnézést azoktól, akikkel most csak egy kézfogásra futotta)
  • alapvetően egészen finom a kávé 🙂

A TV-s hirdetési pénzeken túl nőtt az online

A szerdai napot kétség kívül a most már hagyományosnak mondható kezdő előadás indította, amikor is a Magyar Reklámszövetség, az IAB és más szerverezetek bejelentették a 2015 reklámköltési adatokat.

Ennek talán az egyik legfontosabb száma volt, hogy tavaly először haladták meg az internetre költött reklám pénzek a TV-s szegmenst és bár mindkét terület nőtt 2014-hez képest, az online jóval jobban nőtt, mint a TV. 2013 után tehát (amikor a printet hagyta le az online) újabb mérföldkőhöz érkeztünk: most már több pénz mozog internetes hirdetésekben, mint TV-n.

Reklámtorta 2015

(forrás: http://mrsz.hu/kutatas/reklamkoltes/reklamkoltes-2015)

Ezzel tehát, ha csekély mértékben is, de az internet vette át (itthon is) a vezető szerepet a reklámköltésekben.

Az IAB online reklámköltésekre vonatkozó prezentációja még nem elérhető az oldalukon, így a türelmetlen torrentesek világát idéző kamerás felvétellel tudok csak szolgálni 🙂

IAB online szegmensek

Amit itt látni kell, hogy a Search bár továbbra is második a Display mögött, a növekedés üteme tavaly erősebb volt itt, mint a Display esetében. Ennek persze örülünk, bár az is tény, hogy a mi munkánkban is fontos pillér a Displaynek egy bizonyos szelete, így alapvetően azt mondom, hogy nem feltétlenül érzek itt a két szegmens között erős kontrasztot, de persze örülünk, naná! 🙂

Lélekerősítők

Pál Ferenc atyáról eddig csak hallottam történeketek, valamint tavaly egy rendezvényen az én előadásommal párhuzamosan szerepelt egy szomszédos teremben, ami azt jelentette, hogy nálam ült vagy 10 ember, a szomszédos teremben pedig egy szöget nem lehetett leejteni. Kíváncsi voltam már nagyon rá, így beültem az előadására. Nem csalódtam.

Az elsőtől az utolsó mondatáig inni lehet minden mondatát, hihetetlenül karizmatikus ember, tele energiával, tele jókedvvel, egyszerűen nem lehet nem felvidulni mellette. Nem csak vicces, de érdekes és értékes gondolatokat mondott el többek között arról, hogy mennyire fontos az élmények megélése során az oda vezető út minden pillanatát is megélni és kiélvezni.

Nem mondanám, hogy szakmailag volt nagyon hasznos és erős, de az biztos, hogy egész napra megadta a (jó) alaphangulatot.

Performancia és programmatic

Féltem picit ettől a szekciótól és megvallom fel is tettem előző este a kérdést a csapatnál, hogy vajon igyak-e kávét előtte vagy elég csak beülnöm. Nem titkoltuk eddig sem, de talán így annyira nem írtuk még le: tavaly borzalmas bullshit áradat ömlött az előadásokban a programmatic advertising témaköréből, az RTB-ről. Nemes egyszerűséggel világmegváltó gondolatként adták el a résztvevőknek, hogy a médiavásárlók most már képesek audience elérésre és nem csak úgy érnek el mondjuk férfiakat, hogy a Totalcar-on adnak el egész napra banner helyeket, hanem képesek valóban csak a férfi látogatókat célozni akár egy Nők Lapja Cafén is.

Félreértés ne essék: nem azt mondjuk, hogy a programmatic és az RTB egy hazugság és úgy rossz, ahogy van, egyszerűen ahogy itthon tálalták, az néhol bicskanyitogató volt.

Az idei szekcióra ezért extra bullshit védőernyővel érkeztem, de meg kell valljam, kellemeset csalódtam. Nem mondom, hogy most nem voltak „nagyívű” gondolatok, de koránt sem annyira vészes mértékben, mint tavaly.

Tavaly mintha arra a vonatra igyekeztek volna felülni, amivel a programmatic mint performance eszköz adható el, idén mintha tompították volna ezt a vonalat és jobban kihangsúlyozták, hogy itt nem csak last click létezik és azért mégis csak médiavásárlásról van még mindig szó.

Meglepően őszinte és jó beszélgetés volt „GDN vs. Programmatic” címmel. Itt például Szabó Ákos, a Project Agora hirdetési hálózat képviseletében meglepő őszinteséggel mondta ki, hogy hát itt ezzel ők most picit azt az utat próbálják meg bejárni és valahol másolni, amit a Google már tud egy ideje, de persze igyekeznek olyan elemeket is beépíteni, amivel meg tudják magukat különböztetni.

Kovács Péter a Google részéről is fontos gondolatot osztott meg velünk: alapvetően nem is az lesz a jövő nagy kérdése, hogy mely hirdetési hálózatok maradnak fenn és mely hirdetők tolják majd ezekbe a nagy pénzeket, hanem az a cső, amin ez keresztül megy. Aki képes lesz minél többet átfolyatni magán, az lesz pénzügyileg a leginkább nyerő ebben a felállásban.

Az is fontos infó, hogy ahogy most rapid módon nőnek a programmatic hirdetési pénzek, úgy most lett hirtelen egy fontos hiány és kereslet a munkaerő piacon: akik az ilyen típusú kampányokat kezelni tudják és értik is. Fontos jellemzője ezen álláshirdetéseknek, hogy a PPC tapasztalatok erős előnyt jelentenek a jelentkezőknél.

A közösségi média szekcióban mi is előadtunk: az Instragram hirdetésekről beszéltünk, praktikákról, javaslatokról, fontos mérési lehetőségekről:

Instagram hirdetések from Tamás Geiger

Keresőmarketing Nap

A most 9. alkalommal megrendezett Keresőmarketing Nap immár hagyományosan ezen két napos rendezvény részeként és nem külön entitásként kerül megrendezésre.

Az egyik fontos különbség a programban, hogy itt a klasszikusabb felépítést követve hosszabb lélegzetű előadások szerepelnek, így picit több idő marad kibontani egy-egy témát. Nagy örömünkre szolgált, hogy részt tudtunk venni a program előkészítésében és talán épp a mi javaslatunkra olyan témák is megjelentek a nap folyamán, mint a DoubleClick Search, a Google Analytics-en túl mutató mérési eszközök bemutatása és az általunk előadott téma: az AdRoll és Perfect Audience eszközök bemutatása, amellyel az AdWords és Facebook remarketing elérésen túl nyúló remarketing kampányaink lehetnek:

Remarketing 2.0 – Élet az AdWords-ön túl (AdRoll, Perfect Audience) from Tamás Geiger

Ott voltunk egy fórum beszélgetésen is, ahol bár nagy vita nem alakult ki legnagyobb bánatomra, azért bízom abban, hogy sikerült érdekes és értékes gondolatokat átadni a közönségnek a remarketingről, annak buktatóiról és érdekes lehetőségeiről.

Remarketing Kerekasztal

All in all

Nekem konkrétan megfájdult a fejem mindkét nap végére, nagyon pörgős napokon vagyunk túl. Az Evolution és a Keresőmarketing Nap kétségtelenül továbbra is a hazai szakmai egyik legfontosabb rendezvénye és talán nem is azért, mert annyiféle téma és előadás pörög végig. A sok-sok nagyon rövid prezentációkat én kevésbé kedvelem ezen a két napon. Az viszont, hogy ennyiféle ember és ennyiféle gondolat találkozik ilyen koncentráltan, az mindenképpen hasznos és fontos alkalom az évben.

Tetszett?

Ajánld barátaidnak, ismerőseidnek, kollégáidnak:

 

Ha szeretnél még több ilyet, akkor lájkold Facebook oldalunkat, iratkozz fel YouTube csatornánkra és RSS csatornánkra!

Hozzászólás beküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .